Gondolatok a sminkmester tanfolyamról
Lassan véget ér a tuksi01, nagyjából a feladatokkal is készen vagyok (bár még fogok a sminkemen javítani, szépíteni), így szeretnék megosztani néhány gondolatomat a tanfolyamról.
Egy szóval: nagyszerű. Nekem nagyon fekszik ez a fajta tanulási folyamat, rettentően motiváltnak éreztem magam egész végig. Aki kicsit jobban ismer az tudja, hogy ez mekkora dolog.
Azt hiszem, főleg az informatika területén az ilyen gyakorlati dolgokat úgy lehet igazán megtanulni ha csinálod. Nem olvasol róla, nem bemagolod a megadott könyv x, y és z. fejezeteit, hanem van egy célod amit el akarsz érni és addig próbálkozol, kérdezel, keresel a weben (ahol ugye minden fent van) amíg el nem éred azt. Nekem ezt a célt jelen esetben a tanfolyam adta, heti házi feladatok formájában. Szinte mindegyik hét elején úgy voltam a feladatokkal, hogy na ezt fogalmam sincs, hogyan fogom megcsinálni, de a végére mindegyiket sikerült összehozni.
Ennek köszönhetően a tanfolyam alatt rengeteg gyakorlati tudással lettem gazdagabb. Sokkal kényelmesebben és magabiztosabban mozgok Drupalban és kódolok CSS-ben. Ezeknek a készségeknek a közeli jövőben igen nagy hasznát fogom venni (elsősorban ezért is jelentkeztem a tanfolyamra).
pp, kulcsi: Tetszik, ahogy tanítotok jó amit csináltok. Nagyon jó dolog, hogy minden blogbejegyzésre reagáltok valamit, foglalkoztok a tanulóval. Nagyon fontos a feedback, rengeteg pluszt ad. Ennél a pontnál jegyezném meg, hogy ezek után a hagyományos (iskolákban, egyetemeken alkalmazott) tanár -> diákok egyirányú oktatást egy az egyben kidobnám a kukába. Na jó így ez erős volt, de mindenképpen érdemes lenne újra gondolni, hogy mely területeken hogyan érdemes tanítani és nem automatikusan mindenhol ugyanúgy, mert azt szoktuk meg. Nagyon tetszik a hálózati tanulás téma, nálam bejött. Bánom, hogy kihagytam htk01-et, ha lesz időm mindenképpen körbejárom még ezt a témát, érdemes ezzel foglalkozni.
Ahogy az látszik, nekem nagyon tetszett a kurzus, számíthattok még rám a jövőbeli kurzusokon (bár a most következőkön biztosan nem leszek, mert vizsgaidőszak van). Látom rengeteg tanfolyam ötletetek van, hajrá a megvalósításhoz.
(Megj.: Ha akartok a jövőben dizájn, usability, UX témában tanfolyamot tartani az elsők között fogok jelentkezni :D)
